2011. 09. 13.

A Griff (még) nem repül

Vizi Madárkának nevezed magadat
S hajnali pára rejti alakodat
Csendesen suttogsz, lágyan ítélsz
De a Griff fáradt
Magyarázatot tőle nem várhatsz

Még egyszer rátekint a tóra
Majd alakját rejti erdő bozótja
Entek várják, s útját kísérik
S erdő suhogása szavait idézik:

Barátot ő el nem taszított
Szívéből adott mindnek darabot
S a Nő ki hiszi hogy lett eltaszított
Érte csak az életét adta legott

Nem félelem vezérelt gyáva szökés
Hanem áldozatot hozó felismerés
S mikor méregpoharát fenékig ürítette
Remélte hogy "Ő" az okot megértette

Kopár szikla erdő mélyén
Mi testet tart gyógyulás folyamatának végén
A vár mit említesz szemnek ugyan légvár
De a felhők a feje felett
A várnak biztos alapot teremtenek

A Griff nem Főnix
Így új életének kezdetét
Nem jelzi fényes jelenség
Csak majd egy közeli napon
Kopár szikla lesz újra szabadon
S a 'húrtalan gitár' minden hangját
Az erdőlakók örömmel visszhangozzák

A félelem s rettegés lánca Rólad hulljon!
Hisz a lombok rejtekében
Figyelő szemedre
Barna szempár ad gyógyírt lelkedre
Az ürességben ne a fájdalmat lásd
Hisz a csendben teljességet találsz

Mi eltűnt, el nem veszett
Van ki ölelje testedet
S Él ki imádja Lelkedet

Így hát üres méregpoharam emelem Veled
S dacolva kacag szívem
Sorsom felett

2 megjegyzés:

  1. Nem az a madár vagyok akit látni vélsz,
    Hanem az ki érzelmeitől tényleg félsz!
    Alakváltó mivoltamból fakadva,
    Véletlenül rossz irányba csaltalak.

    Igen, váltom az alakom,
    Szavaimat mesterien kavarom.
    De így legalább tisztul előttem a kép,
    hogy a szíved nem lesz az enyém semmiképp.

    Hiú reményt dédelgetsz a karodon
    mert egy másik madár képét látod arcomon.
    Igen, szép a tolla, de a lelke hűtlen
    Utána repkedni célszerűtlen.

    Az aki után sóvárog a szíved,
    Ő elment, ő már nem szeret téged.
    Elárult téged és szerelmed,
    Taposott rajtad és nem ismert kegyelmet.

    Tudom, hogy nemes lelkednek ő kell,
    De majd ha a nap egyszer felkell,
    Egyszercsak rájössz, hogy délibábot kergetsz,
    És azt a tényleg szeret, tiszta szívből megvetsz.

    Áldozatot értem Te sosem hoztál,
    De fájdalmat lelkemnek sokat okoztál.
    Darabot a szívedből te sosem nyújtottál,
    Kedves, hamis szavak mögé bujdostál.

    És ha ezt mind nem látod,
    Vak vagy és nem fáradt, drága barátom.
    Múltad foszlányait keresed remélve
    Szíved nemes érzelmeit nem kímélve.

    Fájó szívvel szárnyaimat lengetem,
    Hogy a köd mögött észrevedd lelkemet.

    Ne a tollam nézd, és a fajom,
    Van nekem éppen elég bajom.
    Az őszintét lásd bennem, és szeretőt,
    Ne holmi sötét lelki temetőt.

    Mi az igazság, mond meg nékem,
    Vajon tűz és víz vagyunk,
    És nincs az az erő e vidéken,
    ki kettőnket összerak még álmodunk?

    Így hát, reménykedve körözök feletted,
    Várva, hátha helyet hagysz melletted,
    És óvó szárnyaid árnyékába bújhatok boldogan,
    És szívedben szerelmem lángja megfogan.

    VálaszTörlés
  2. CSEND

    Súlyos csend honol a sűrű erdőben,
    Minden ami mozog, figyel egyidőben.
    Várják az erdő urának csengő szavait,
    Hogy a hangjával feltámassza multnak hamvait.

    Figyel a madárka is az ágon,
    Hogy van e valaki e világon,
    Aki dalját meghalja, figyeli,
    Vagy csak a sötét éjszaka elnyeli.

    VálaszTörlés