Kérdésedre a barnuló lombok között
Árva szellő mibe válasz költözött
„Ó te lány, ébredj már
Reményt elengedve új nap vár
Mit keresel benne nem találod
Szíve másfelé talált boldogságot
Barátságát adja Néked
S nyíltszívű őszinteséget
De ezt ne keverd a vággyal
Mert vár az Rád, csak épp mással
Széltölcsért tovább ne kergess
Mert időt s irányt veszthetsz
Feszíts szárnyat, emelkedj
Nem csak ő kit bujtat rejtek
Szíved csitítsd, s csendesedj
S meghallod majd
Ki dalol csak Neked”
POKOL
VálaszTörlésSuhog az erdő, játszik a szél,
Messzi, messzi dolgokról regél.
Felpattanva a szél hátára, madárka tovaszál.
Maga után hagyva a múltat, levelekkel cimborál.
Éles hangok töri útjukat a levegőben,
Félelmet keltve remegő szívekben, egyidőben.
Erdő széle apraja, nagyja szemeit mereszti,
Szűkűlő lelkekből félelmet szabadjára ereszti.
Madárka is hirtelen felkapja álmatag fejét:
„Ki az aki ily módon megtöri ébredésnek idejét?”
Könnyű röpte, kíváncsi szíve gyorsan viszi.
Mikor odaér, még csipás szemeinek el nem hiszi.
Anoxok a galádok, keltik a zavart,
Vesztébe üldözve az állatokat, gyújtsák az avart.
Kegyetlen gyilkosok ők, tolvajok hada.
Meneküljön ki tud! Keveredik szárny és pata.
Tűzben ropogó gallyak sikolya tovaszál,
Évszázados zuzmó a kéregre rákozmál.
Csendes erdő lassan pokollá változik:
„Hol az erdő ura? Hol ábrándozik?”