2011. 09. 26.

Suttog az Erdő

Kérdésedre a barnuló lombok között
Árva szellő mibe válasz költözött

„Ó te lány, ébredj már
Reményt elengedve új nap vár
Mit keresel benne nem találod
Szíve másfelé talált boldogságot

Barátságát adja Néked
S nyíltszívű őszinteséget
De ezt ne keverd a vággyal
Mert vár az Rád, csak épp mással

Széltölcsért tovább ne kergess
Mert időt s irányt veszthetsz
Feszíts szárnyat, emelkedj
Nem csak ő kit bujtat rejtek

Szíved csitítsd, s csendesedj
S meghallod majd
Ki dalol csak Neked”

1 megjegyzés:

  1. POKOL

    Suhog az erdő, játszik a szél,
    Messzi, messzi dolgokról regél.
    Felpattanva a szél hátára, madárka tovaszál.
    Maga után hagyva a múltat, levelekkel cimborál.

    Éles hangok töri útjukat a levegőben,
    Félelmet keltve remegő szívekben, egyidőben.
    Erdő széle apraja, nagyja szemeit mereszti,
    Szűkűlő lelkekből félelmet szabadjára ereszti.

    Madárka is hirtelen felkapja álmatag fejét:
    „Ki az aki ily módon megtöri ébredésnek idejét?”
    Könnyű röpte, kíváncsi szíve gyorsan viszi.
    Mikor odaér, még csipás szemeinek el nem hiszi.

    Anoxok a galádok, keltik a zavart,
    Vesztébe üldözve az állatokat, gyújtsák az avart.
    Kegyetlen gyilkosok ők, tolvajok hada.
    Meneküljön ki tud! Keveredik szárny és pata.

    Tűzben ropogó gallyak sikolya tovaszál,
    Évszázados zuzmó a kéregre rákozmál.
    Csendes erdő lassan pokollá változik:
    „Hol az erdő ura? Hol ábrándozik?”

    VálaszTörlés