2011. 11. 03.

Örökmécses

Ajánlom annak, ki felfigyelt rám
S fényt mutatott az éjnek fordulópontján
Titánok

Az ősidőkből mára
Négy Titán maradt e világra
Négy őserő, mik vigyáznak
S hoznak harmóniát a világnak

Nevüket én ki nem mondhatom
Csak erejük mibenlétét sorolhatom
Akit mindenki ismer, s tüzet bitorolva
A szív hangján játszik újra meg újra
Van az odaadó, földet bitorló, ki nem kérdez
Csak önzetlenségével kényeztet téged
Van a halkan csobbanó vízzel játszó
Logikát s értelmet sugárzó
S van még a merengő szelet kergető
Reménnyel játszó nevettető

Ők maradtak négyesben
Tükröződve minden lélekben
S bennem is megvoltak
Engedték, bitoroljam hatalmukat
De a világ változik
Minden nappal új kor közeledik
Így történt nem olyan régen
Két Titán apró vitán
Egymásnak feszülve
Győzködte a másikat saját igazán
Két őserő, hatalmuk oly megnyerő
Erejük összemérhetetlen
Míg a két másik értetlen
Súgták fülükbe
A végzet kiismerhetetlen

Aztán pár napja
Egyikük megroggyanva
Fölénybe került a másik
Fogást találva
Diadalittasan nézett annak arcába
De a végzet ismét lépett
Bőre, mi eddig páncélként védett
Átengedett, s befogadván a másik testet
Mesterien lezárta a tettet
Míg a két értetlen
Csodálkozva szétrebbent

Most szeizában ül magányba zárva
Elmélkedik miként lett a tűz földbe zárva
Miként változik a két én eggyé válva
S míg tekintete pihen a horizonton
Elméje épít egy új otthont

Változik a világ, s hősünk azon gondolkodik
Hogy a két Titán hozzá miként csatlakozik
Vajon külön-külön befogadva lesz a négyből egy
Vagy ők ketten is alkotnak egy újat s visszatérve
Az új világ hajnalán, ketten egy párt alkotván
Hoznak ismét harmóniát

Nofradgil Ura
(2007. december 1.)

149. ASZTALLAP — XVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM — 2008. FEBRUÁR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése