Régi kupám ismét csörre töltve

Ez is egy régi szerzeményem, egy 2010 januári éjszaka után...:

’Ami nem öl meg, az erősebbé tesz…’
Nagy duma, csak épp az a bibi benne hogy a végletekig le van egyszerűsítve. Egy hosszú folyamat idebökve pár rövid szóban….

Csendben lépett a tömegbe
Erejét rejtve figyelt a jelekre
Látott mindent, s érzett
Míg belül lelke csendben vérzett

Volt műsor, s hangzavar
Minden mi valóságot eltakar
Alkoholtól üres poharak
Kéjsóvár testek roskatag

Itta a mérget, s ha elfogyott
Kupát tartott legott
Volt ki töltse szüntelen
Fenékig ürítem, ’Mit nekem!’

Aztán egy apró korty
Pont olyan mint előtte számtalan
Megakadva, új utat marva
Hatott, s az akarat hanyatlott

Nem látta senki
Hogy rogy térdre
Hogy néz bele a vak sötétbe
S hogy üvölt némán

Egyedül volt, bénán.

Aztán másra nem várva
Ugyan kire? Hiába!
Szembenézett ismét a sorssal
Nevetve dacolt a kórral

Rávigyorgott az ördögre
Ki őt ismerősként üdvözölte
Hát kihúzta magát
S elé tartotta a kupát

Az kacagva töltötte
-Igyál, s légy üdvözölve.
-Fenékig! Válaszolta
Ivott, majd a kupát messze dobta

-Jövök majd, s vitatkozunk egyszer
De az idő még nem jött el.

…

Friss hó borít utcát, tájat
Eltakarva mindent
De a jégcsap már csepeg
Ismét újjászületek
Itt bent.