2011. 12. 19.

...mennyire magasak azok a fák...?

Egy nyári estén, gondjaimat levetvén
Elheveredtem az ágyon,
S magamat egy erdei tisztáson találom
Körülöttem megannyi réti virág
Szorgos méhek épp porozzák
S illatuk keveredik a fűvel
Nincs rá szó hogy a lélekkel ez mit művel

Ahogy a fejemet megemelem
Az erdő mesél nekem
Lágy szellő hozza az első szavakat
Zsurlók fűznek cserfes mondatokat
Mikbe a harangvirág
Lopja be lágy dallamát
A rét szélén a cserjesor
Mintha zenészárokban lenne, épp hangol
Majd elcsendesedik, mire az öreg fűz
a víznyelő szélén széthúzza ágait

Kezdődik az előadás

Szarvasbika friss koronával a fején
Szól múltról s jövőről, álmai asszonyáról
Ki szerinte nem tehén
De szaván a mókusok nevetgélnek
Így sértődött aganccsal ugrik,
S lesz része az erdőmélynek
Aztán jön az erdő többi lakója
Nyulak, őzek, egy vaddisznó család
No meg a sejtelmes róka
Nagy szavak mondója
S mire befejezi a szavát
Áhítattal figyel az egész társaság
Kihasználva a csendet
A vén tölgy lep meg
Kinek szava kicsit recseg
Mégis feszülten figyelek
Meséje évszázadokat ível át
Iszom minden szavát...

Lassan mégis elnyom az álom
Miközben a pilláimat zárom
A jegenye még kérdez:
- Ifjú barátom, tudod-e?
Milyen magas az erdő?
Elmosolyodom,
s álomvilágba kísér válaszom:

- Hát az égig érő!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése