2012. 06. 19.

Mikor a múlt szava felízzik ...

...Stator nem véletlenül nem vágta el azt a kötelet. Imádlak és remélem ez nem válik teherré (mert akkor el kellene vágnom azt a kötelet és a rumos üvegekből megannyi palackposta lenne mik hirdetnék édes fájdalmamat)... 
2008. február 1. 



 Apró fokos volt beékelődve a lélekvesztő orrába, s mikor utoljára használta sebészi vágást akart vele végrehajtani. Koncentrált, egy sújtásba összpontosítva minden érzését csapott le vele a kötélre de az nem engedett, s a fa alatta felnyögött ahogy magába fogadta a hideg ötvözetet. Az átvágott vontatókötél megszorult a fában, pont ahogy a kapaszkodó kéz utolsó ujjpercei reménykednek a síkos sziklaszírt peremén. Egy hullámnak kellett befejeznie a folyamatot és ahogy az rántott egyet a Lorelayon elpattant mint szakadó húr a zongorában, még a hangja is azt idézte. A lélekvesztő kormányrúdja éles fordulásra késztette a törékeny hajótestet s még hallotta ahogy az éjjeli hullámok elhozták a fájdalommal teli szitkokat mit neki címeztek...

 Nem egyszer kerülte már meg azóta a Föld a Napot, de a kötél vele maradt része azóta is feszesen tart a fokos és a matrózcsomó között, mintha még mindig vontatnák. Se a fokost nem akarta kihúzni a fából, se a csomót nem akarta eloldani. Emlékezni akart s nem feledni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése