Egy szó...

Bárd Oszkár: Kell lennie

Kell lennie, kell lennie egy szónak,

melyet hogyha elkiáltanék,

megoldódnának minden görcsös titkok,

és szent-békésre virulna az ég,

egy szó, mitől az egyensúlyavesztett

világ helyére billen csendesen,

egy szó, amely a harcokon túl vibrál

és tilinkózik túl a csendeken.

Kell lennie, kell lennie egy szónak,

mitől szétporlad minden torz, hamis,

egy szó, amely gyöngédség s vad erőszak,

együttesen korbács és balzsam is,

egy szó, melyben pokoli partitúrák

robaja mellett égi hang dalol,

egy szó, amely káromkodásnak indul,

de zsolozsmává szépül valahol.

Kell lennie. kell lennie egy szónak,

mitől az ájult öntudatra tér,

szolid mederbe mitől visszalendül

a testvérgyilkos, buja, balga vér,

egy szó, amitől halkan feloldódik

a sok hurok, póz, ádáz, hülye csel,

egy szó, amit a mikroszkóp s a távcső

egyformán lát s egyformán helyesel.

Kell lennie, kell lennie egy szónak,

mitől a vad láng bénultan kihuny,

mitől a dac a semmiségbe hamvad,

és önmagától megtorpan a gúny:

e szomorú és kirabolt világnak

oly keservesen nincs már semmije,

hogy e mágikus, bűvös, drága szónak

kell valahol, nagyon kell lennie!!...

 

Hiszen már régen megvan,

még a gyermek is ismeri

Vak és süket rá a világ

mert egyszerű s oly Isteni

Hát ne keresd tovább elárulom

bár kétkedésed illata itt van orromon

S míg valami nagyot, eredetit keresel

Kezedben volt mindig is, ezt sose feledd el

Benne van minden bú és bánat

Öröme és boldogsága az összes vágynak

Ezért kezeld bölcsen s szerényen

Teremtés a szó miben a világ van egészben

Köszönöm

Apró szó, felségjelzés nélkül
Mi egy magánhangzó köré épül
Mint árva illat mit sodor a szél
S nem tudod eldönteni miről regél

Reményt kelt vagy elutasít
S követeli hogy írjak valamit
Valamit amibe belekapaszkodhat
Bűvész trükköt miből ha akar tüzet csiholhat

Amibe elvetheti vágyai magját
Mi ha kikel meglátja önnön valóját
Vagy épp feledheti azt
S kinyílik mint a tavasz

Hát hívom a dallamot
Halk ritmusú szólamot
S egy-egy taktus között figyelek
Visszhangot milyet lelek

Cornflakes

Udvarolni én? Ó dehogy
Csak a tömegből kitűnni valahogy
Jelezni pár sorban hogy láttam
S megismerni lett vágyam

Az udvarlás régi szokás
Már apáink is feledték sorát
Most a boltból a félkészt vesszük
S egymást a mikróba betesszük

S ha mint kukorica kipattogzott tálba öntjük
Majd jobb esetben egy jó film mellett betömjük

Olyan, hogy holtomiglan... már csak mese
S mivel ez a XXI-ik század
A mesékkel már a gyereket se fáraszd

Ezért nem beszél már senki
Régi mondákról, regékről
...

Nem a kémia

Van aki érti, de mégis más a válasz
Hiszen mindenki csak az arc után választ
Megértem, hiszen én is ezt teszem
S nem szolgált mást a levelem

De az igazi válasz nem a kémia
S nem is biológiai csoda
Hanem egy apró szikra
A lélek varázslata a mindennapokra

Szó-Kincs

> Tetszik a versikéd, - persze hátha nem minden Nő ezt kapja ;-)

Vajon mindenkinek más nevet mondok-e mikor bemutatkozom, mikor odalépek elé s megszólítom? Egyikőjüknek én vagyok a hős harcos, míg fordulva a társaság következő tagjához már varázsló vagyok vagy dalnok?
Nem, a névjegyem szériánként egy, nem kártyapakli miben mind más figurát mutat minden lap.
Kit megszólítok annak arcom mutatom, s a válasz miből fakad párbeszéd lesz egyedi. Van kinél nem szimpatizálok, van ki csak mosolyog s lép tovább, s van kiben éled kíváncsiság.

'Légy egyedi, s szavad csak nekem szóljon' súgja megannyi adatlap mögötti lány. Van ki írja, s van ki csak vágyja az eltérő formulát.
De mi sokaságból nézve különbözik, az az egyén felől állandó mert ha nem az, olyan mint színpadon a színész, s vajon most jelmez mit hord vagy a 'királyi új ruhát'?

Szókincsem nem végtelen
Bár a helyzet így sem reménytelen
S van hogy hallhatsz ismétlődő dallamot
Mégis a sokaságból én csak egy vagyok

Lehet hogy a szavakat olykor ismételem
S más is hallotta énekem
De a nézőtéren a publikum még nem panaszkodott
Hogy a mellette ülő is azonos szavakat kapott

Varázslat ez, apró csoda
Minek csak a felét adom oda
A másik fele már Te vagy magad
Így lesz ismételhetetlen a pillanat

A sémám némán

Válaszolt, s én mégsem lettem beljebb
Árva sor mi fogadott engem
Így hát legyen, be kell valljam
A versek engem szolgálnak dalban

Kószálva a lapok között
Kérik: A sablont hagyd magad mögött
Miközben észre sem veszik
Életük sablonok közt tengetik

Talán én sem vagyok több
S a sémám engem is megköt
Csatangolva olvasok lapokat
Néha ábrándozok nagyokat

Majd próbálom adni a nyerőt
Belekapaszkodva megfogni a velőt
Kitűnni a szürke mintából
Megszólítani az Egyet a világból

De az idea mit kergetek
Ritkán hoz feleletet
Így legalább míg rakom a szavakat
Felhők között cikázom nagyokat

Most térjünk vissza a képre
Mi elém tárul lapját nézve
Továbbra sem tudom eldönteni
Szimpatikus vagyok,
vagy jobbnak vél felejteni

A szó mi megfog

Én maradok rímben, mert engem is szórakoztat
S élvezem ahogy a szavak halmozódnak
Ha fárasztja elnézését kérem
De a prózához most nincs késztetésem

A regényt minek tartalmát e helyszín sugallja
Előző levele is érthetően tagadja
S nem keresem az ablakot ha előttem ajtót zárnak
Csak nem értetem miért nevezett barátjának

Ez a szó volt csak mi megfogott

De köszönöm a prózát s hogy felelt
Így kívánom
Hogy a Boldogság Önre találjon!

Hullám a tavon

Csendben, nem tolakodva
Mosolyom küldöm lopva
Miközben elmém zakatol
Mit lépjek ha válaszol

Legyek sármos, világfi
Sportosan flegma, törülközővel nyakamba
Entellektüel, pohár borral a kézben
Elemezve azt: rubin ahogy törik gyertya fénye,
s a tölgyfahordó íze az évjárat éke
Esetleg művész, merengő
Ki a fa lombban sárkányt lát, kinek lángja lobban

Van még bennem ezernyi szikra ki lehetek
De inkább csak ülök s figyelek
Remélve észreveszem azt, mit szemmel nem lehet

Köszönöm a kedves sorokat,
ezután iszom sorra a borokat.
Mert az olyan modoros
flörtölésben öreg motoros.

Nocsak. vajon mit kell tennem
Hogy két pohár koccanjon csendben
Mellé gyertya gyúljon, szó szót kövessen
Felcsendüljön pár lágy dallam
S mire az első napsugár töri az éjjelt
Tudjuk ki mit remélhet

előre megvan a szöveg?
akkor ravasz vagy, mint a róka, aki öreg

Előre? Hova gondolsz
Közben meg ledorongolsz
Majd flegmán öregnek nevezel
Mit kezdjek én most ezzel?

Én csak víztükröt feszítettem Neked
(Na jó, párába burkoltam s lett sejtelmesebb)
De a kavicsot Te dobtad
A hullámot így Te indítottad

Látom ahogy állsz a parton
Mosolyod elmémben megtartom
S várom mi lesz következő lépésed
Pajkos csínytevésed

én ezt most feladom
fejem éjszakára lerakom

Hát akkor aludj jól s álmodj szépet
Vágyat keltő égi képet
S mire eljő a hajnal
Pihent legyél
Kócos hajjal!

Koboldok aranya

Sokarcú ... megakasztott a szó
Érdekes találat, s lehet hogy nem biztató
A színész ki játszik minden este
Arcot váltva, emel fellegekbe

Vagy az ifjú milliomos ki az élet színpadán
Lazán próbálja mutatni önmagát
Esetleg a reneszánsz ember
Ki problémára gondolattal felel

Nem ezek közül egy se vagyok
Mégis mindből mutatok darabot
Pont mint akárki más
Ki tudja, az élet egy időutazás

Légy Önmagad szólt a javaslat
Mi látszólag bölcs gondolat
De vajon a szivárványnak mondanád:
Saját színeddel menj tovább

S ha eme egészet magamra forgatom
A lényem káprázat egy párás hajnalon?
Ej lebuktam, nem tagadhatom

Mosolygok, s szavam csendes
Mert a valóság nem más
Mint káprázatban szívdobbanás

Hárfa

Ne kívánd, képzeld el
Ne engem, mert azt már megtettem
Most csukd be szemed
Ne kergess képeket

Sötét van?
Csak az első pillanatban
S a vágy már hozza a képeket
Tengerpartot, faházat a felhők felett

Érzed ahogy a lágy homok talpad befogadja
Vagy az erdő illata orrod cirógatja
Hallhatod a kandallóból
Hogy a tűz miként dorombol

Az ösvényed helyes
De felejtsd el a képeket
Azokat a vágy vetíti
Az érzést képként jeleníti

Neked az kell mi mindben közös
Minek nincs teste, színe
Nincs illata, se íze
Mégis benne van a világ lelke

Nézd meg jobban
Hisz ez Te vagy
S amit nem találtál
Mindig ott volt, csak magadba zártál

Apró hangszer, melynek hangja tiszta
S lehet hogy nem én leszek
De bárki is lesz, ki húrod pengeti
A hangot Te adod neki

Egyhelyben

Ó, azok a nagy szavak
Így én is sablont veszek
Hogy kerüljem a mondatokat

Mivel nem tudom hogy Ön valójában milyen
Mert míg egyiknek szellem, a másik fut innen
S ha ezt a szálat folytatom
Valójában magamon is elbizonytalanodom

Így most valójában léptem
Mégis maradtam egy helyen, ültében.

Gonosz törpe ;)

Törpének kicsit tán méretes
S a gonoszság van mikor kellemes
Bár a smile a végén kicsit ferdít
De a való minden viccben ott rejlik

A pár szó mit hevenyészve még oda dobott
Rágódhatnak rajta úri sznobok
S biztos van közöttük pár ígéretes példány
Ki felmászhat a toronyba a leengedett létrán