A Tan kapuja...

Verseljek Neked négy sorban

Nyugalmat adva minden szóban

Hogy közben megfeleljek ennek

Mit most Zennek emlegetnek

Néma vagy, szuszogsz

De a csend hanggá válik

Az elme nyitott

Mint hang a süket szobában

Leírnám, de nincs ki megértené
Mondanám, de nincs ki meghallaná
Szárnyat bontanék, mert immár út nem vezet
Káprázat mit a többség Életnek nevezett

Megannyi jelmez, egy Ripacs
De a való mindből kimaradt

Hangyabolyként nyüzsög a világ
De a bábok száma már nem nő tovább
Mégis úgy teszünk mintha ...
S ezért együtt hullunk a porba

Élni akarok, de ha a szabályt magamra erőltetem
Pont olyan mint mikor a lassú mérget lenyelem

Tudom, mert nem egyszer megtettem

Szurdok mélyén egy tisztáson állok
Előttem sziklafal a zsarátnok
S ösvény mi innen elvezet
Újra idehozza léptemet

Most állok csendben, talán szótlanul
A valóság ejtett rabul
S út innen ki nem vezet
Csak ha befogadom a lényeget

Mit kimondani nem lehet
Mert nem ebben a dimenzóban született