2015. 04. 09.

Fordulat

Egy megnyújtott hétvégét kívánt eltölteni a faluban, mélyen belül érezte megtalálhatja itt mit hetek óta keres, most viszont ahogy közeledik az utolsó nap kissé keserű szájízzel tér be a fogadóba ahol megszállt. Teste fáradt az egész napi csatangolástól, de elméje mint hegyi zerge a sziklákon, úgy tör gondolatról gondolatra. Letelepszik az étterem.. inkább korcsma hangulatot idéző helységben a bejárathoz közeli bokszban. Rálát többé-kevésbé szinte mindenre. Bal kéz felöl söntéspult ami mögött a konyha csapóajtaja, jobbra a meleg miatt kitámasztott ajtó keretén keresztül az aprócska tér jelentős része tölti ki a látóteret.  A fal mellett további három hasonló 4-6 fő számára helyet biztosító boksz sorakozik, faragott fa elválasztó elemekkel. Látszatra az asztalok nehéz tölgyfa-gerendából készült termetes példányok, de amikor leült mellé egyértelművé vált hogy nem minden az aminek látszik. Rajta kívül pár falusi kiknek jobb szórakozásuk nem lévén itt verték el idejüket és pénzüket, valamint a pult mögött sertepertélő tulajdonosnő hivatottak csökkenteni az üresség érzését. Éhes nem volt, viszont a nyári nap kitikkasztotta ezért kikért magának egy sóherfröccsöt…

Pohara előtt merengve idéződtek meg az elmúlt hetek mesébe illő változásai. Sokat ábrándozott arról mi lenne ha valami isteni gondviselés révén ölébe pottyanna egy nagyobbacska összeg, vajon megváltoztatná-e jellemét, hozzáállását a világhoz. Korábban mikor valakivel megosztotta agymenéseit, váltig állította magáról hogy neki nem okozna törést az életében, s végeredményben csak időt kapna… hiszen neki pontos elképzelései vannak mihez kezdene a „talált pénzzel”. Aztán „ha úgy” –gondolván az égiek, legyen „úgy”…

Egy áprilisi hétvégén, apró pesti albérletébe ellátogatott Fortuna asztalára borítva szarujának tartalmát… Két hétig mikor otthon volt csak ült bambán. Napközben szinte olyan volt mint azelőtt, de ahogy hazafelé indult elméje túlterhelődött a gondolatoktól és agya nem volt képes kezelni a kommunikációs csatornáit. Mosolyt csalt arcára most ez a gondolat ahogy látni vélte akkori magát kívülről. „Minden csoda három napig tart” tartja a mondás, így ez sem tartott örökké. Lassan sínre került minden, nem kezdett el költekezni, feladatsort alkotott miként zárja le addigi folyamatait s miként tudja normális mederben tartani új lehetőségekkel teli életét. Az eltelt három hónapban számtalan dolog történt vele, jók-rosszak vegyesen. Volt amire számított, s volt ami meglepetésként érte (az égiek eddig gondoskodónak bizonyultak mert a nem várt történések szinte mind pozitív változásokat hoztak). A most soron lévő lépés elhagyni a várost és megtalálni azt a kis oázist amit innentől kezdve otthonának, birodalmának tekinthet. Sokfelé megfordult ahol a térkép megfelelő hellyel kecsegtette, de itt érezte először hogy  talán hazaérhet. Az a tény hogy az elmúlt pár napban mégsem találta meg álmai helyét a csalódottság kesernyés illatát keverte el lélegzetében.

Merengését az ajtón bekukkantó szikár, borostás kép törte meg. Két nappal ezelőtt már látta, mikor a szikár két társával éppen ide tért be vacsorázni.  Kellemetlen érzés töltötte el akkor is és most is borsózott a háta. Csak futó pillantást vetett az arcra mert a férfi válla mögött a téren sietősen, majdnem futva egy fiatal lány vonta magára a figyelmét. Csak egy pillanatra akadt össze a tekintetük ahogy a szikár kitakarta a látóteréből, majd a lány után a szikár egyik cimborája haladt el szinte ugyan ott. Valahonnan a mélyből ködkürt parancsoló hangja tört fel benne, s hasított felismerést: a farkasok ’vadásznak’ ilyen taktikával. Egy hátulról hajtja a vadat, egy oldalról tereli míg el nem érnek a korábban előre ment harmadikig… Érezte magán a szikár fürkésző tekintetét, így nem tett mást mint komótosan kortyolt párat poharából. Aztán ahogy az kifordult, felállt ő is és sietve utánuk indult.

Ahogy kilépett az ajtón mintha ősi ösztön kerítette volna hatalmába. Elméje kiürült, érzékszervei mindent feltérképeztek, mintha az összes korábbi élete egy azon testbe zsúfolódva precíz összhangban kezdtek volna feladatukba. A lányt már nem látta, csak az őt követő két férfit. Nem tudta miként de hallotta annak a zárt furgonnak a motorhangját amivel 2 nappal ezelőtt a három ’farkas’ érkezett. Az elmúlt napok barangolásainak eredményeképp most felizzott benne a környék térképe, de mire végiggondolta már készen volt az ’elfogó görbe’. Lábai vitték, de közben halk jelzőcsengő figyelmeztette: a szikár észrevette és felé indult. Nem tudta miként, de pontosan tudta hol zárták be a csapdát. Ott ált a furgon, oldalajtaja nyitva, a következő pillanatban már rántották is be a lányt. Még négy hosszabb lépés és ő is odaér. Halk, mégis hátborzongató mély hangon tör elő belőle:
- Engedd el!

Az idő lelassult, szinte már áll. Molnárfecske cikázik földközelben, akár meg tudná számolni farktollait. A furgon oldalajtajából a zömök nyúl a lány felé, míg a mögötte érkező rosszarcú a lány hóna alá nyúlva taszítja a zömök karjaiba. A zömök meghallotta a szavait, szemében látható a pillanat tétovasága de ahogy az érkező hang forrása mögé néz a tétovaság szerte foszlik. A szikár a háta mögött van, hallja ahogy apró kövek csikordulnak a talpa alatt, s hallja ahogy jobb kézben egy sniccer pengéje kattogva bújik elő házából… Már majdnem kartávolságba ért…
- Táncoljunk! –hangzik fel egy árva szó



Következő lépés kissé jobbra megnyúlik, a test az óramutató járásával megegyezően forgásba kezd. Az első piruett, a pontozóbírák pontoznak… A szikárt egy lépéssel tovább viszi a lendülete, nem is kell több. Bal kéz alulról ráfog a sniccer tartó csuklóra, jobb kéz rázárja a szikár ujjait a sniccerre. Már nem a szikár irányítja a saját testét: Most mint két egymásba záró fogaskerék úgy mozognak egy pillanatra, a sniccer pengéje a szikár combját veszi célba. Foszló vászon s mélyen hasadó izom össze nem téveszthető hangja kel útra. A szikár válla felemelkedik hogy utat engedjenek a hóna alatt elhaladó testnek. A kar fájdalmasan csavarodik, az ízületek természetellenesen feszülnek, az inak pattanáshatáron. Az átvágott combizom nem bírja el a testet és a láb megbicsaklik, a gravitáció teszi a dolgát mire a szikár válla kiugrik a helyéről. A szikár erőtlenül esik össze, a véres sniccer messzire repül…

A furgonnál lévők közül a rosszarcúnak jobbak a reflexei. A lány már senkit nem érdekel, kiszabadul és az utca vége felé kezd futni. A rosszarcú háta mögül vipera kerül elő majd éles csattanással nyílik. Mindenre elszánt arccal indul a nem várt szereplő felé. Mikor úgy érzi megvan a megfelelő távolság a vipera széles ívben jön lendületbe fentről átlósan lefelé. Surrogva harapja a levegőt. Ő kissé jobbra-hátra csusszanva enged utat a fegyvernek… s kíséri tovább jobb kézzel a fegyvert tartó kéz könyökét, módosítva annak körkörös irányát a rosszarcú álla felé. Ettől az kicsit oldalra fordulva utat enged a bal kéznek ami rámar a rosszarcú gallérjára annak tarkójánál… Harmadik piruett, a test elveszti egyensúlyát ami egy határozott rántás eredménye. A hanyatt eső test és az azt követő fej a földhöz csapódik… Hangos reccsenés, eszméletvesztés…
A zömök elfehéredik, kezei a magasban…
- Takarítsd el! –szól az ellenvetést nem tűrő utasítás

Két perc elteltével már csak a távolodó motorhangot lehet hallani, még vöröslik pár tócsa de másnapra az éjszaka állatai azt is el fogják takarítani…

Azon az éjszakán keveset aludt. A saját viselkedését elemezte, nem tudta honnan jött elő belőle mindaz ami képessé tette minderre… Korán kelt, vett egy forró fürdőt majd megreggelizett. Elrendezte a számlát, összepakolt s indult volna, de az autójánál a tegnapi lány várta egy másik lánnyal együtt. Beszédesek voltak a szemek, így nem sok szó esett:
- Tudjuk mit keresel, gyere megmutatjuk!

Így lelte meg a vadászházat. 

Mint éjjel a csillagok

Ezernyi apró tükör az éji kupolában
Fénycsóvát gyűjtve keres az éjszakában
Denevérek hada forgatja fejét
Hallja e szívdobbanásod neszét

Csillag születik a mély űrben
Vakító fény készül útra éppen
Az égi testek mint számtalan szolga
A csillag fényét spotlámpaként szórja

Az élet színpadán kigyúlnak a fények
Végszót kaptam, hát színre lépek

Kibicelek

Lendületben csak egy nem csappan
S ez a zuhanó test a szabadban
Minden más mi létezik
Pulzálva tevékenykedik

Vannak aktív pillanatok
Van úgy: azt érzed minden erőd elhagyott
Így most álmod legyen csermely
Erőt hozó végtelen ér
Mi feltölt s lelkedig ér


Most visszacsomagolom a betűket
S a zúgók csendesülnek
De a többit nem állom
Mert a szavam lehet csalfa
Érkezhetek rohanva
Mindent remélve
Sohasem félve
Tiszta szívvel
Játszva
Élve


S amíg lapot nem kapok
Kibicelek, mert vagyok

2015. 04. 08.

Prolog

"....Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
 ..."

Foglalj hát helyet karosszékedben, a fények halványodjanak!
Függöny mögött sok apró kéz mi serényen kopácsol
Faun lép eléd, s rabolva teremt világot...


...


Elhal minden nesz, a csendet harapni lehet, Faun patája koppan ritmust játszva a pallón, kezében a függöny széle. Balról jobbra halad lágyan húzva magával a mélybordó brokátfüggönyt. Pillantásotok összeér, rád mosolyog  amit nem tudsz mire vélni de egy pillanatra megszűnik létezni a tér és az idő.

Eszmélsz, kissé zavartan körbenézve meglepődsz hogy a függöny teljes palástot vont köréd, keresed a széleit mit felfedezni vélsz magad előtt, ott ahol a Faun áll. Egyszer még rád pillant, távolból erdei madarak késő délutáni csivitelésére leszel figyelmes. Patakopogás ahogy a Faun eltűnik a függöny széleinek átfedésében… Mint mikor a köd száll fel úgy foszlik semmivé a függöny…


Forró nyári nap késő délutánja, a tücskök rá-rázendítenek mintha csak az erdőszélről hallatszó madárdallal pletykálkodnának. A múlt homályába vesző történelmű apró falucska. Talán az elhelyezkedéséből adódóan, vagy hogy a lélekszáma sosem haladta meg a harmadfél-ezret elkerülték a nagy pusztítások. A házakon végigtekintve megállapíthatatlan milyen a domináns náció, van itt sváb, székely sőt még görög nemzetiségi jegyeket viselő épület is ami által inkább érezzük magunkat egy skanzenban, mint hagyományosnak tekinthető faluban.

A völgy felöl kaptat hazafelé ló és lovasa. Az állat méltóságteljes, ami elmondható a hátán ülőről is… egészen addig amíg ügetni nem kezd, mert akkor árnyalódik a kép. :-) A fogadó előtt idogálóknak biccentve fordulnak a hegynek futó utcácskára minek végét nyitott székely kapu s tornácos parasztház zárja. A hosszú parasztház, stílust megtartva de a modern kor vívmányait felhasználva nem rég lett felújítva kimondottan pihenni vágyók fogadására,  hat különálló lakrésszel és egy nagyobb konyha-étkező helységgel. A parasztházzal szemben kocsibeálló, istálló és az intéző lakrészeként szolgáló, harmonizáló épületek tapadnak szorosan egymáshoz. A teljes birtoknak viszont ez még csak az előkertje.

Pár éve költözött ide, nem kevés szóbeszédnek adva témát. Magukat bennfentesnek vélők rebesgetik hogy mélyen bent van egy korai reneszánsz  kort idéző vadászház hol buja szeánszokat, mitikus asztaltáncoltatásokat és talán még időugrásokat is tartanak…

2015. 04. 06.

Játék

Szóval a matériád az ezotériád
S huncutul válaszoltál hogy ne menjek tovább
Hát tekintsük úgy hogy a Tiéd vagyok
Játszunk de ne úgy mint a "nagyok"

Engedjük el a fantáziát
Mutassa meg lelkünk belső titkát
Én most egy Dzsinn vagyok
Apró lámpában karpereceim nagyok

Rímek

Mikor ráhangolódom a világra
Rímeket szórok rája
Majd ahogy a pitypang magja szárnyra kél
Rímeimbe kapaszkodva elemel a szél

Láthatatlan áramlások ejtenek rabul
Megmutatva nekem mi az mi elterül alul
Mi az mit mikor talpam ér a földhöz
Takarva marad, bár arra járok én is