2017. 11. 09.

Napsugár egy őszi napon

Mikor egy kósza napsugár szökik át a felhők között
S huncutul az avarba költözött
Életre keltve annak színeit
Megmutatván: A csoda létezik!

Botor lennék, ha mellé nem telepednék
Figyelve játékát, hallva kacaját, neszének lépteit

Ilyenkor a borús elme, ki addig a hangokat zajként elkönyvelte
Felfigyel
S figyelme a hangok közt zenét lel

Eleinte kósza foszlányok
Apró csodás szilánkok
De az elme feladatot kapott
A szívtől kaleidoszkópot lopott
Abba gyűjtve minden színes üvegdarabot

Ezernyi kicsiny csillag
Mik megannyi képet villant
Mire már a szív is felfigyel
Nehéz dobbanással ébredni kell

Távoli taiko dobok hangja, a kezdetnek ütemet adva
adják az induló keretet, mibe mint dróton ülő verebek
Hangjegyek telepedhetnek

Az elme izgatott, keresi a dallamot
A szabályt mit ha akar
Hanyagul saját képre csavar

...

Most még ülök, s hallani vélek
Reménnyel teli vágy ébred
A Táncban végre megtalál az Élet?