2018. 04. 02.

Ki, Farkast kiált...

Hétköznap volt, mikor kósza szellő először hozta Illatod
Farkas az erdeje mélyén szagot fogott, s útja változott
Kerülve indult erdőszél felé
Árnyékok közt, rejtve léptei neszét
Nem mutatkozott...

Figyelt s érzett, érezte rezdülésed
Remélt, nyomot hagyott
Majd várt, mi lesz válaszod

Csalatkozott, mert mást vágyott mint kapott.

Mordulva fordult volna vissza
Erdő mélyén tovább bolyongva
De éles szó elébe állva
Nem engedte útjára
Hát beleüvöltött az éjszakába

De Te maradtál, talán leckéztetni akartál
Ám legyen, ha nincs út vissza
S telihold tekint a lenti vadonra

Előlépett, s holdfényben farkasszemet nézett

Most áll az erdőszélen
Saját vélt teljességben
Várva a következő szóra
Mi talán a sorsát fordítja ....